Feleannyiba került a dél-koreai vizes vb, mint a budapesti
A most véget ért dél-koreai versenynél is ütemesen emelkedtek a kiadások, de egy szint után megálltak. A magyarországiról ez már aligha mondható el.
A most véget ért dél-koreai versenynél is ütemesen emelkedtek a kiadások, de egy szint után megálltak. A magyarországiról ez már aligha mondható el.
Bohus Richárd 50 méter háton szintén elődöntőben úszott.
Két magyar úszó is egyszerre finálézott szombaton a vizes vb-n. Hosszú Katinka és Burián Katalin a női 200 hát döntőjében ugrottak a medencébe.
Milák Kristóf a 100 méter pillangó fináléjában ugrott a medencébe, a 3-as pályán úszott. Egy tizeddel maradt el a bronztól.
Szombaton folytatódik a kvangdzsui vizes világbajnokság úszóprogramja, ráadásul három magyar versenyző is döntőben szerepel. Sztankovics Anna a női 50 méter mell elődöntőjében, a 7-es pályán indult.